Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2011. május 30., hétfő

A napok csak száguldanak, év végi hajrá minden vonzatával. Pedig még csak 1 iskolás gyerkőcünk van .

Pénteken Grétikénk elballagott az óvodából. Hihetetlen, hogy már a második porontyunk is kijárta az óvodát.



Fantasztikusan színvonalas műsort állítottak össze az óvónők, le a kalappal előttük.



2 hete a pillangó vírussal szenvedünk, múlt előtti héten Ritus volt kislepke, majd Beni. Szurkoltunk, hogy  Grétike el nem kapja a ballagására. Nem is kapta el, csak egy kis kötőhártya gyulladást szedett össze. Nyuszi szemmel ballagott...

Ritus szombat estére belázasodott, ezzel a vasárnapi terveinket megint fenekestül felborította. Nincs semmi más tünet, csak a magas láz. Ma reggel is felment még 39 fölé, de szerencsére este még csak hőemelkedést mértem. Remélem most már rendben lesz. Télen nem volt ennyit beteg, mint mostanság..
Ki kellett hagynunk ma a Dévényt, holnap meg az úszást..... :-(  


Azért csinált új dolgot is a hétvégén. Szombaton a járókában kiült oldalra így:







2011. május 26., csütörtök


Már így ácsorgok a Dévény tornán
 Ma a Korai Fejlesztőben voltunk felmérésen. Ritus tényleg nagyon ügyes volt. A felmérés szerint Ritus értelmileg a születési korának megfelelő (nem a korrigált kor), mozgásilag sincs olyan nagyon lemaradva.
Csak 1 év múlva kell újra visszamenni.



Itt a piros, hol a piros

Hogy tudnám kivenni ebből a vacak kalickából az autót?



Még rajzolni is megpróbáltam

2011. május 25., szerda

Kicsit sűrűek a napjaink, olyan sebesen rohannak, hogy már megint csak azt vettem észre, hogy 3 napja nem írtam egy szót sem.

Ma voltunk a Margitban Fejlődésneurológiai kontrollon. A gyógytornász nagyon jónak látta Ritust, szerinte még mindig bele fér, hogy még nem ácsorog olyan aktívan. Annyira örülök, hogy ilyen ügyes. Holnap megyünk a Korai Fejlesztőbe, kíváncsi vagyok ott mit fognak mondani.

Egy-két sztárfotó: Tekintsetek el a pöttyös-kockás összeállítástól...:-)

Annyira szép ez a kislány...Vagy csak elfogult vagyok?


Azért én sem vagyok mindig vidám!!!


2011. május 22., vasárnap

Boldog Névnapot

Szombaton elmentünk a Szent Rita kápolnába, ahol ilyenkor Szent Rita ünnepén rózsaáldást is tartanak. Tavaly anyuék hoztak nekünk egy szentelt rózsát mikor haza hoztuk Ritust, most mi mentünk el Ritussal. Érdekes volt így végigélni a misét, megint az elmúlt évre visszaemlékezni, és hálát adni.


Vasárnap:  Boldog névnapot Drága Rituskánk!!!

Milyen jó, hogy itt is ki tudok nyúlni!!!


Mamáéknál vizitornázott   :-) 




2011. május 20., péntek

RITA FELÁLLT

Egy évvel ezelőtt engedték haza Ritust a kórházból!!! Még shunt nélkül volt itthon 1 hetet. 
Nagyon aprócska volt, óriási buci fejjel.







És ennek örömére, megünnepelve ezt az évfordulót, FELÁLLT!!!



2011. május 19., csütörtök

Hova is dugjam a lábam??

Na végre megtaláltam...


Délutáni elalvás! Biztos szívinfarktust kaptam volna, ha nem hallom hogy horkol és ez a látvány fogad. Én szépen betakartam, kimentem, hogy aludjon, ő meg a fejére húzta a hálózsákot...És békésen elaludt.


Este is megpróbál bebújni a takaró alá!!! 




2011. május 18., szerda

Rita 2 napja nagyon  taknyos, csúnyán köhög. Nagyon bágyadt volt tegnap, sőt még láza is volt estére. 3 napja nem alszik éjszaka, orra tele, a köhögés felébreszti.
De ma már sokkal jobban volt. Már játszani is volt kedve:
Kockáztunk:

Labdáztunk:


Elővettem neki az alagutat:
Először csak óvatosan nézegette
 Majd vigyázva bemászott, de csak nagyon óvatosan:


Aztán meg  persze nagyon tetszett neki:





Ha át akar valahol mászni, már néha feláll nagykutyába:




Remélem hogy előbb utóbb az állás is menni fog . Kicsit aggódom, mert lelassult a fejlődése. Már korrigálva is 11 hónapos, és még nem ül fel, és ne áll. De remélem ez is menni fog egyszer!!!