Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2011. szeptember 29., csütörtök

A tegnapi nap a "felmérések "napja volt. Reggel elvittük Ritát, és Benit egy fejlesztő pedagógushoz. Ritát szeretnénk hozzá járatni, mert a Dévényesünk szerint kell most valami másfajta fejlesztés, ami lökne rajta egyet. Hátha így gyorsabban elindul. Ritának majd komlex fejlesztést fog adni. Benit is megnézte. Sok mindenből le van maradva. Írt neki egy TSMT tornasort, amit itthon kell végezni, és járni fogunk egy csoportos foglalkozására is.
Délelött, miután hazavittem Ritus, lefektettük, elvittem Benit még egy fejlesztőhöz, aki 5 éves kortól alapozó terápiát csinál, abban a játszóházban, ahol én is zenebölcsit tartok. Kértem, hogy nézze már meg, mennyire súlyos az én egyetlen kicsi fiacskám. Jó sokat tornáztak,és hát tényleg nagyon ügyetlen Beni. Nagyon keményen rá kell állni itthon a tornára, mert baj lesz. Kicsit úgy érzem, hogy szegény Beni Ritus "áldozata". Már régen el kellett volna kezdeni nagyon keményen vele foglalkozni. Mindig foglalkoztuk vele, tornáztunk, de az nem volt elég...
Most hát hajrá...Van 3 évünk bepótolni a hiányokat. Sok fantázia és türelem kell majd hozzá, mert nem mindig könnyű Benikét rávenni arra hogy "megmozduljon". :-)

2011. szeptember 27., kedd

Kicsit rossz a megvilágítás, és gyenge a felvétel is (csak telefon volt nálam) de ilyen ügyesen sétált ma Rituci a Dévény tornán!!!Ha nem azzal van elfoglalva, hogy nem akarja csinálni, amit kell, akkor egész ügyesen lépeget!!!


Kis zebra! :-)

2011. szeptember 25., vasárnap

Pénteken családi délután volt a suliban, gyerekek nagyon élvezték, Ritus is be akart állni a kidobósba..:-)


Egyre ügyesebben lépeget. Most már szeret vezetve sétálni, és egyre jobb az egyensúlya, már nem dől annyira előre.
(ma egész misét kint töltöttük a folyosón, bent a kisasszony óbégatott, kint meg négykézlábazni akart, így maradt a vezetve séta. 15 perc múlva már majd leszakadt a derekam. Magasság hátrányai...) 


Drága kicsi Kingánk szombaton 8 éves lett!!!A Jóisten éltesse őt sokáig egészségben, boldogságban.
annyira nagy már!!!


Az egyik húgom kutyanevelőanyuka lett! :-) Kapott egy vizsla-labrador keverék kiskutyát, akiből segítő kutya lesz pár év múlva. Prézli kutyus nagyon helyes kis "dög".
Ritus ismerkedik vele:



Ritus tejszínhabot eszeget kanállal. Egész ügyes!!!



Itthon nem kap enni, kénytelen retekszárat rágcsálni!!! :-)

2011. szeptember 21., szerda

...zongorán közreműködik:
 Joó Rita


Bocsánat , hogy kicsit remeg a kamra, de majd megszakadtam a röhögéstől:

Mostanság mindenre így próbál felülni. 
Ahogy  behalássza a lábával a lasztit maga alá...nagyon profi... 

2011. szeptember 17., szombat

Kis művésznő

Kis művésznő2
Anya, legközelebb megfésülhetnél koncert előtt!

Kipakol, öltözködik:


A vad motoros...Nagyon nyomja a kiscsaj!!!!

...valóban az, ez a kis csodababa!!!Az Atya szeme fénye, és a mienk is!!!

Ma a Vasúttörténeti parkban voltunk, vittük egyik keresztfiunkat is.  Sikerült akkor mennünk, amikor Gőzmozdonyfesztivál volt. Természetesen nem tudtunk róla, és nagyon bosszús voltam, mert ezer ember, és 1 óra sorban állás a jegyért.
Aztán hihetetlen nagy élmény volt, nem csak a gyerekeknek, (de nekünk is) a pöfögő gőzmozdonyok.






Ritus nagyon jól bírta, nagy szemekkel nézelődött, egy parányi nyafi sem volt, míg a hátamon volt. Nagyon tetszett neki is. Ő is "tütült" amikor a gőzösök fütyültek...

Egyet a mama kedvéért....





A Keleti előtt:

2011. szeptember 14., szerda

Ücsörögtünk, olvasgattunk!




Az volt a legviccesebb, ahogy megpróbált ráülni erre a kis sámlira..

2011. szeptember 13., kedd

2 dilis barna!!! Annyira hasonlítanak!!!




Egyszer egy orvos ismerősöm azt mondta, hogy a kisagy hiánya, vagy fejletlensége többek között azt is eredményezi, hogy a beteg nem pontosan nyúl a tárgyakért, nem "találja el" őket pontosan. Szerencsére Ritusnál ez egyáltalán nem látható. Bár a kisagya igen fejletlen, mégis nagyon jó a finom mozgása. Szeret elbabrálni tárgyakkal, kis valamit még kisebbe beletenni. Ezen a videón is látszik, milyen ügyes (miután egyszer mérgében lecsapja az egészet, de azért újra kezdi)



Ritus pár napja tiszta takony. Most már sajnos köhög is. Remélem nem lesz belőle megint baj. 
Az év szép lassan kezd beindulni, kicsit húzósak a napjaink, mind a 4 gyereket hurcibálni mindenhova...De még egészen jól megy, tart a kezdeti lelkesedés. Egész simán ki lehet őket még szedni reggelente az ágyból. (kivéve a Benit, de ő egy külön fejezetet érdemelne...)
Grétike még nagyon lelkes kis elsős, minden tetszik neki, és hihetetlenül lelkiismeretes, és megbízható.... :-) Annyira örülök, hogy ilyen simán veszi az akadályokat.

2011. szeptember 10., szombat

Utcai motorozás:

Kicsit lassan lehet így haladni, 10m/h a maximális sebesség, mert minden fűszálnál meg kell állni megcsodálni:


Ismerkedés a szomszéd kutyussal:

Kedvenc játékai még mindig a Beni autói: 

...És még vissza is beszél az apjának!!!...:-)


2011. szeptember 7., szerda

Egy-két profibb kép ( köszönjük L.) az évnyitóról.  





Kicsit kimerít ez az évkezdés, de gondolom mindenki így van ezzel. Idén még a tavalyinál is nehezebb kicsiny családom logisztikai irányítása, fuvarozgatása. Annyi mindennek kell klappolnia, hogy minden jól menjen, hogy túl sok helyen van rontási lehetőség (Ritus nem pont akkor alszik el, amikor kellene neki, nem akkor lesz éhes, Beni pont nem alszik az oviban, Nem készülnek el a lányok időben az ebéddel stb...És persze semelyik ne legyen rosszkedvű, hisztis...)
...
Még bele kell jönnünk.

Ma az OITI-ben voltunk Ritussal kontrollon. 10.20-ra volt időpontunk. Előre rettegtem, hogy mi lesz, ha órákat kell várni (eddig 1/2, 1 óra várakozás simán volt). Mindennel készültem. 3 napi hideg élelem, könyv, játék, bár tudtam, hogy mindezekre Ritus nagy ívben tojni fog, csak le akar majd menni ralizni a dzsuvás földre.
10-re oda értünk, és meglepetésemre 10.05kor behívtak..:-) Alig hittem a fülemnek. Ritus éppen akkor kezdte a tízóraiját, nem is tudtam elvenni tőle a rágcsát. De legalább az UH alatt nyugton volt. Teljesen meg volt vele elégedve Gy. ZS. doktornő, shuntileg és fejlődésileg is. Annyira jó volt hallani, hogy csak annyi volt a tanácsa, hogy olyan cipőt vegyünk Ritusnak, ami jól tartja a bokáját. ... :-)

ÉLJEN A KIS CSODABABA!!


És ha már cipő, akkor tanuljuk meg felvenni. 2 napja Ritus minden cipőt "felpróbál" ami az útjába kerül!!

2011. szeptember 3., szombat

 Katasztrófa!!! Ritus mászik fel a galériára nagy vigyorogva.(egyenlőre még csak a 2. lápcsőig sikerült, de nem hiszem, hogy olyan sokat kéne várni a többi lépcsőfok meghódításáig ) Eddig erre a szobára azt hittem, hogy pár percig biztonságos, ha beszökik oda, és nem tudok rögtön utána menni. Már nem az!!!
De hát ennek örülünk!!!!



Ma a Maciparkban voltunk:



 Utánozta a veszekedős macik hangját..:-)




2011. szeptember 1., csütörtök

 Grétike első napja az iskolában:



 Az iskolában az a szokás, hogy a Veni Sancte mise elején a nyolcadikosok vezetik be a kis elsősöket ünnepélyesen. Grétike itt még egy kicsit meg van szeppenve:


Ritus megint aktívan részt vett a misén. Kb 5 percet bírt!!:-) Majd ment ki murvát túrni


Itt már büszkén az új nyakkendőben:


Sétálnak át az iskolába:


Iskolakezdés örömére rögtön le is betegedett estére. Elég gáz hiányzással kezdeni az évet..:-(