Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2013. december 2., hétfő

Ritusnak tegnap lázgörcse volt. Már 3 napja náthás volt, és köhögött, de csak vasárnap hajnalban lázasodott be. Vasárnap este már nagyon magas volt a láza, beadtam neki a lázcsillapítót, és lefeküdtem mellé a nagyágyra, hogy aludjon. Ahogy elszenderedett, rögtön elkezdett görcsölni. Az volt a rémisztő, hogy csak féloldalasan.. Hívtuk a mentőt, de közben már beadtunk egy görcsoldó kúpot. Először megérkezett egy rohamkocsi, majd a mentő, majd utána a gyerekmentő. 3/4 óra alatt sikerült csak oldaniuk a görcsöt, telenyomták mindenféle gyógyszerrel, de addigra már a légzése is eléggé rossz volt, így intubálták, altatták. Bevitték a Heim Pál intenzívre. Ott csináltak egy Ct-hogy ki tudják zárni a shunt problémát. Szerencsére azzal nincs baj. Felmerült, hogy lehet hogy agyvelő gyulladása van, de szerencsére mostanra ez a vészmadár is eltűnk a fejük felől..
Ma csináltak altatásban egy eeg-t, majd utána extubálták, ébresztették. Szép lassan ébredezik, még nehezen formálja a szavakat, de értelmesen reagál mindenre, érdeklődő, mozgékony, hisztis, olyan mint szokott lenni.
Az EEG-t 48 óra múlva meg kell ismételni, mert a sok gyógyszer miatt nem mutatott reális képet.
A további fejleményekkel holnap jövök.

Rita még altatva, lélegeztetőgépen


EEG-re csatolva 

Most már azért kicsit jobban néz ki!! :-)

3 megjegyzés:

  1. :( Ezt még olvasni is szörnyű volt! Szegénykém! Remélem mielőbb jobban lesz!

    VálaszTörlés
  2. Jaj Istenem szörnyű így látni! Jobbulást kicsi Rita

    VálaszTörlés