Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2011. november 26., szombat

 Lányok a rendőrautóban. 3 kis satyis!  :-)

Szerencsére ezt a hetet eddig megúsztuk betegségek nélkül. Ritus beszéde nagyon szépen fejlődik. Mondja: tududi- túrórudi
Kikakika keke ki  :-)  _Csigabiga gyere ki (dallamot is szépen énekli)
hoppá- ha azt akarja, hogy felvegyem, kivegyem valahonnan
hamma
...

Általában minden szónak az elejét szépen leutánozza.

Már nagyon el voltam keseredve, hogy semmit nem halad járás téren, de ma először elkezdte tologatni a lányok babakocsiját. Ezt eddig nem szerette tolni, mert annyira nem stabil, néha megbillen (annak ellenére, hogy beletettem az aljába már pár konzervet, súlyzót.)
Ma teljesen egyedül elkezdte tologatni. Eleinte ha nekiment valaminek, szépen megoldotta, sőt 1x meg is fordította a babakocsit, mikor elfogyott a lakás. A felvétel a végén készült, mikor már kicsit türelmetlen volt.


1 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes a Ritus! És a kis videón, amin az orrát, fülét...mutatja, olyan kis okos! Nagy-nagy ölelés nektek! :)
    Megírnád majd kérlek, mikor lesztek a Kossuthon, olyan szívesen meghallgatnám!

    VálaszTörlés