Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2011. december 6., kedd

Kicsit hanyagoltam mostanában a blog írást. Karácsonyi készületek teljesen lefoglalnak:-)
Ritusnak nagyon sokat fejlődött a beszéde. Nagyon sok szót már tudatosan használ. Ma ebédeltünk, miután megette a maga kis madár adagjának felét, abbahagyta az evést, a hűtőszekrényre mutatott, : "Tududi!!"
Ennyit az ebédről. Nem tudom miből él ez a gyerek. Alig eszik valamit.

A felvételen hallható szavai: tududi, 
-Számolni is tud 5-ig, itt csak a 2-t mondja, és a négyet suttogja. 
A végén: leesett


Ilyen hosszú a haja már vizesen  :-)


Idei adventi naptárunk. Szépen ereszkedik le a kis Jézus a jászolba, amit a gyerekek tömködnek jócselekedet szénával 



 Csizmapucolás

 Fejlesztésen:

Utazik a lovacska az istállóba


Röfi is utazik: 



 Labdaválogatás:


Mai Dévényes sétája:
Egyre ügyesebb. Kicsit még kapkod, de egyre biztonságosabban sétál. Egyedül még nem indul el, csak ha kitámasztjuk valahova, és hívjuk. De nagyon élvezi:
(kicsit görnyedten  áll, csiklandozza a hasát  :-)  )



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése