Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2012. október 16., kedd


A mai nap volt eddig a csúcs. Igazán megtanulhatnék már osztódni!!! 
Úgy kezdődött, hogy Beni az utóbbi hét szokásaihoz híven nem akart oviba menni. Durcogva tudtam csak otthagyni, pedig ma extra nap volt, mert jött a fényképész. Nem szeretem így ott hagyni, pedig már kicsit úgy érzem, hogy csak nekem szól a balhé.


Rita délelőtt elkezdett krupposan köhögni. Nem sokszor, de amikor köhögött, az gáz volt. Sírásnál meg mint a csacsi húzta a levegőt. 
Délelőtt egy magánbölcsiben tartok zenei foglalkozást, vinni szoktam Ritust is. Már az furcsa volt, hogy a foglalkozás után nem akart ott maradni, hanem mondta, hogy menjünk haza. Eddig mindig ott maradtunk játszani egy kicsit, mert nem lehetett onnan kirobbantani. Ennek ellenére ebéd után egész szépen köhögés nélkül, nyugodtan aludt.  
Délután Beniért mentünk az oviba, a csajokért suliba, majd így együtt Benit vittük fejlesztőtornára. Ott 1 órát vártunk rá, (Ritus végig az ölemben ült,majdnem el is aludt. Nem igazán jellemző rá ez a fajta nyugodtság) Ezután Kingának volt egy fellépése egy növendék hangversenyen.(mikor ha nem éppen most, mikor amúgy is ezer fele szakadok) Addigra már ott tartottam, hogy így nem merek nekimenni az éjszakának Ritussal. A két nagyot ott hagytam a furulyatanárral a hangversenyen, 2 kicsivel átkocsiztunk a szomszéd faluba, mert már csak ott rendelt a dokink.
De a jó kis légzéskönnyítő kúpunkat felírta, kiváltottuk, benyomtam a seggikéjébe, és  most már szépen nyugodtan csicsikál..Kinga állítólag szépen szerepelt, (nagyon sajnálom, hogy nem hallhattam, de most fontossági sorrendet kellett felállítanom) Grétike csinált róla pár szuper fényképet. Kinga feje helyén egy bazi nagy kottatartó...  :-) 




Remélem az éjszaka nyugodt lesz, és nem lesz semmi baj Ritussal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése