Ez a blog negyedik gyermekünk, Rita fejlődését hivatott követni, aki súlyos agyi fejlődési rendellenességgel jött a világra. Corpus callosum hiány, agykamra tágulatok, fejletlen kisagy, és egy óriási ciszta, ami gátolta az agy fejlődését. Dandy Walker malformáció. Azért határoztam el, hogy a feljegyzéseket közzéteszem, hogy mindenki lássa, hogy
CSODÁK
még vannak

2011. január 12., szerda

Első!!!

Régóta tervezgetem, hogy elindítok egy blogot Ritáról!!Ő egy nagyon különleges kislány.
AZ első pár bejegyzést a múltról szeretném írni, az elmúlt, lassan 1 évről amit átéltünk.


2010 januárjában nagy várakozással mentem a 18.heti ultrahangra. Eddig még soha semmi baj nem volt a gyerekekkel, ennek ellenére mindig egy kis szorongás volt bennem, hogy nehogy beteg babánk legyen. Az ultrahangos hölgy hosszú csend után halkan csak annyit mondott, „itt látok valamit”…Lehívta a kollegáit a vizsgálóba, és a kisebb fajta orvos tömeg, mint ha ott sem lettem volna bájosan elbeszélgettek, hogy milyen kevés agyállományt látnak a kicsi lány buksijában. Nagy agykamratágulatok, óriási ciszta a kisagy helyén, alig pár milliméter agyállomány.
Elküldtek egy másik kórházba egy újabb ultrahangra.
1 hét múlvára kaptam időpontot. A „kedves” doktor bácsi, miután megvizsgált, és felállította ugyanazt a diagnózist, a terhesség azonnali megszakítását tanácsolta, mert a babánk nagyon súlyosan mozgás, és értelmi fogyatékos lesz, ha egyáltalán megéri a megszületésének időpontját. Miután közöltük vele, hogy a babát, akár milyen beteg is lesz, megtartjuk, „nem minősítette a döntésünket”.
1 hét múlva még elmentem egy magán ultrahangoshoz, hogy nézze meg még egyszer a kicsit. A szonográfus szintén nem jósolt sok jót, a látás és hallás lehetőségét is kizárta a babánál. Vegetatív lény lesz, legjobb, ha elvetetjük.
Teljesen átértékelődött bennem minden. Eddig természetes volt, hogy a gyermekeink egészségesek, gyönyörűek, okosak…, most kezdtem csak látni, hogy mennyire nagy ajándék az egészség. Úgy kezdtem nézni a gyermekeimre, hogy bizony nagyon meg kell becsülnöm őket.
Nagyon sok ellenállásba ütköztünk, mikor  a baba kihordása mellett döntöttünk. Akkor tájt kezdett csak látszódni a hasam, akkor kezdte mindenki a környezetemben észrevenni, hogy jön a 4.babánk. Nagyon nehéz volt beszélni róla, hogy ő nem lesz egészséges, nem is biztos hogy életben marad.
Szerencsére nagyon sokan támogattak is, biztattak, mellettünk álltak. Nélkülük nem tudtuk volna végigcsinálni ezt a pár hónapot.
Hosszú keresés után találtunk olyan orvost, aki elvállalt minket, és egyet értett a döntésünkkel.
32-33.hétre terveztük a császármetszést, orvosi konzílium szerint addig maradhatott bent Ritus.

33.héten elérkezett a császármetszés ideje. A legutolsó ultrahangon kisebb orvosi kupaktanács gyűlt össze a pocakom felett, és megállapították, hogy a baba agya olyan rendezetlen, mintha megkevertek volna egy húslevest. Semmi sincs a helyén. Kisebb oktatást is tarottak egy medikusnak, hogy minek hol kéne lennie…..Csak úgy röpködtek a latin orvosi szakszavak….Végül azt állapították meg, hogy a ciszta az agytörzset is nyomja, ezért csak pár órát fog élni , azt is gépekkel.
Úgy mentem be a kórházba, hogy baba nélkül jövünk ki. Próbáltam úgy felfogni az egészet, mintha csak egy műtét lenne.
Végül április 27.én megszületett Rita Brigitta. Rögtön felsírt, nem kellett neki lélegeztető gép. Pár napig volt csak inkubátorban, nagyon szépen vette az akadályokat.


 1 napos kiscsirke

                                                                        Első falatok

1 megjegyzés: